HP Inkspiration Awards-díjat kapott a Sipospack Kft.
Az egyre fejlődő digitális nyomtatási technológiák új utakat nyitottak a csomagolás világában is, a HP Indigo pedig minden évben meghirdeti a versenyt, hogy különböző szempontok szerint szemrevételezzék, ki hogyan tudja felhasználni gépeik sokrétű tudását. A világversenyen idén a Sipospack Kft. egyik terméke érdemelte ki az első helyet a hajlékonyfalú csomagolóanyag kategóriában.
Már tizenöt éves ez a nagy presztizsű verseny, amit a HP Indigo minden évben meghirdet – ráadásul a világ minden tájáról lehet pályázni. A HP Inkspiration Awards-díjra többféle kategóriában lehet jelentkezni, a zsűri nemzetközi szakemberekből áll, és több száz beérkező pályaműből választ.
A címke, a flexibilis csomagolóanyag, hajlított karton, vagy éppen a hagyományos marketing és kereskedelmi nyomtatás külön kategória, de azt is díjazták, ha egy csomagolás a fenntarthatóság szigorú előírásainak felel meg, vagy hamisítás elleni védelem szempontjából különleges.
– A pályamunkáknál egy feltétel volt közös, azokat HP Indigo nyomógépen kellett előállítani. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, mennyire széleskörűen, kreatívan lehet az Indigo nyomdagépeket felhasználni – magyarázza Kelemen Zoltán a HP Inc. Magyarország Kft. képviselője. – Ez a gép igen sokoldalú felhasználást biztosít a nyomdák számára: az egyedi grafikájú csomagolóanyagtól, a kis és közepes példányszámok gazdaságos előállításán át számos ellátási lánc kihívásra adhat válaszokat, és magas minőség mellett képes nagy hozzáadott értéket nyújtani a termékgyártóknak. Az elbírálásnál is mindig a hozzáadott érték a legfőbb szempont, a csomagolás a funkcionális értéknél képviseljen többet. Arra, amire ez a gép képes, arra a hagyományos nyomdatechnika nem, ez a digitalizáció előnye, a pályázóknak is ezt kellett kihasználniuk.
Csokival győzött
A Sipospack Kft. a hajlékonyfalú csomagolóanyag kategóriában indult – egy csokoládéval, méghozzá a már több díjat nyert kézműves csokoládé, a Barocco Chocolates egyik termékével.
– A HP Indigo 20000 digitális nyomógépen benyújtott pályamunka azzal vívta ki a zsűri figyelmét, hogy a négyféle ízesítésű vitamin csokoládék csomagolását 100%-ban újrahasznosítható, duplex (metalizált és matt) polipropilén szerkezetre nyomtatta a Sipospack Kft. – mondja Kelemen Zoltán.
Ezzel a technológiai megoldással, a magas nyomtatási minőséggel, és a kreatív grafikával érdemelte ki a HP Inkspiration Awards 2022 elismerést. A Sipospack Kft. méltán hozta el az első díjat.