Tekerj a zöldbe farsangi csomagolásban február 19-én!
Farsangi kerékpártúrára invitálunk titeket február 19-én az „Etyeki Körben”, ahol a jelmezben tekerők jutalomban részesülnek, stílszerűen a környezetkímélő csomagolástechnikákról híres Sipospack jóvoltából.
Letekertük!


*
A túrán a részvétel ingyenes, sőt, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) és támogatónk jóvoltából meleg teával, frissítéssel várjuk a bringásokat, valamint a farsangi jelmezben érkezőket jutalmazzuk is! A túráról fotók is készülnek majd, melyeket természetesen megosztunk a résztvevőkkel.
A találkozó és a visszaérkezés helyszíne a Sipospack telephelye Herceghalom, Zsámbéki út 11./A szám alatt, ahol lehetőség lesz parkolásra is az autóval érkezőknek. Herceghalom egyébként kerékpár szállítására is alkalmas kocsikból álló vonattal is könnyen megközelíthető, vagy bringával is több irányból elérhető alacsony forgalmú közúton.
A Facebook-on itt lehet csatlakozni az eseményhez.
A találkozó időpontja február 19. szombat, 10:30 perc, indulás 11:00 órakor Biatorbágy felé a tavak mellett. Biatorbágyon a tervek szerint összevárjuk egymást, majd az új kerékpárúton indulunk tovább Etyek felé, ahol a MAKETUSZ sátránál meleg teával vendégeljük meg a társaságot. Etyekről 13:00 körüli indulással a felújított aszfaltcsíkon érjük el újra Herceghalmot. Táv: 27 km, szintemelkedés 160 méter.
Eseményünk kiemelt támogatója a K&K Family családi zöldségfeldolgozó
Különleges ügyfelünk, Magyarország egyik legmeghatározóbb saláta gyártója, a K&K Family eseményünk támogatója, akik egy csomag saláta útravalóval is ellátják majd a túrát teljesítőket. A saláta csomagolását a SIPOSPACK üzemében készítjük 100%-ban újrahasznosítható polipropilénből.
A túra nem a sebességről, hanem a jó társaságról szól, tehát bárkit, bármilyen kerékpárral szívesen látunk, célzottan a kezdőket is! Ami kötelező, a fejvédő használata, valamint magabiztos kerékpárkezelés közúton, valamint a KRESZ ismerete és betartása. Fejvédőt csak korlátozott számban tudunk biztosítani, ezért akinek van, mindenképpen hozza magával és a jelmezét is ennek megfelelően tervezze. Szintidő nincs, főleg együtt szeretnénk haladni.
A túra lebonyolítását a Ridehard.hu jóvoltából két túravezető is segíti, akik végig pontos információkkal szolgálnak az útvonalat és a megállópontokat illetően. A túrára a tamas@ridehard.hu email címen jelentkezőknek az eseményt megelőzően pontos GPX tracket is küldünk.
A MAKETUSZ gondozásában életre hívott „Tekerj a zöldbe!” sorozatról: A könnyen teljesíthető kerékpáros túrák a félénk és kezdő bringásoknak szólnak. Az országos túrasorozat elsősorban azokat kívánja megmozdítani, akik egyedül félnek nekivágni, de társaságban bátran letekernek egy rövidebb szakaszt. A túrák egységesen 25-45 kilométer közötti hosszúságúak, treking vagy mountain bike kerékpárral és akár gyermekszállító utánfutóval is teljesíthetők. A túrák mindamellett, hogy a kerékpározás népszerűsítésére jönnek létre, egy környékbeli látnivalót is érintenek. (www.tekerjazoldbe.hu)
Támogatónk, a Sipospack Kft. 100%-ban magyar tulajdonú csomagolástechnikai vállalkozás, mely élen jár a legkorszerűbb, környezetkímélő csomagolási megoldások alkalmazásában, hozzájárulva a fenntartható környezet kialakításához. Nem csak a gyártás során alkalmaznak „zöld” technológiákat, hanem a mindennapi életben munkatársaikat is ösztönzik például a kerékpáros közlekedésre, kerékpározásra, ezért is látják szívesen vendégül a túra résztvevőit. (www.sipospack.hu)
Emelett már az is hagyománnyá vált vállalatunknál, hogy a Gerely Gábor által alapított és vezetett CROSSKOVÁCSI eseményeit is támogatjuk és előszeretettlel részt veszünk a versenyein. A 2022. év júniusi mountain bike marathonról a verseny hivatalos honlapján tudtok részletesen olvasni.
VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Amennyiben szívesen felzárkóznál a mai csomagolások egyik vezető irányzatával, vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén.